BUDAPEST, FÉRFI B 2022-2023

felnott-csapat-1920-1280

A 2022/23-es szezonban a Budapest Bajnokság B/2 osztályában versenyzik a csapatunk 18 versenyengedélyen szereplő játékossal (akik közül négyen saját nevelésű U19-es játékosok). A tavalyi évben a „C” bajnokságban szerepeltünk. Év elei célunk, az egy szinttel feljebb lépés már a versenybeosztásnál teljesült. Új célunk, hogy a mostani bajnokságban is feljutást elérő helyen zárjuk, amire az első forduló tapasztalatai alapján van esélyünk.

A csapat vezetőedzője:

Medgyasszay Péter
Technikai vezető, Felnőtt csapat edzője, U15-ös csapat segítő edzője

Medgyasszay Péter 1985 óta kosárlabdázik. 1987 és 1999 között több NBII-es csapatban, illetve a BME egyetemi válogatottjában játszott. 2000-től Budapest Bajnokságban és Pest Megyei bajnokságban szereplő csapatokban játszott. Legjobb eredménye a Maccabi VAC csapatával az 1995-ös amszterdami Európa-játékokon elnyert aranyérem, illetve az 1995-ben az egyetemi és főiskolás bajnokságban a BME válogatott tagjaként elnyert ezüstérem. Edzőként az motivál, hogy a kosárlabda általam megélt élményét át tudjam adni másoknak, kihozva a játékosokból és a csapatból a képességeik maximumát. Sportedzői képesítéssel rendelkezik.

Telefon:
+36-20/471 4676

Idei eredményeink

Előző évek eredményei:

2022/2023
Budapest Bajnokság B/2 osztály
A csapat jelenleg a 4. helyen áll.
2021/2022
Budapest Bajnokság C osztály
A bajnokságban a 7. helyen zártunk, úgy, hogy az 5-7. helyek között pontegyenlőség volt, és az egymás ellen dobott/kapott pontok döntöttek.
2020/2021
A felnőtt csapat indítása
2020 decemberében indítottuk felnőtt csapatunkat. A kései indítás miatt helyezés nélküli eredmény.

Edzés időpontok:

Tagdíj: csak szerdai edzés: 5500 Ft/hó, mérkőzéssel együtt: 8000 Ft/hó.

Csapatunk hírei:

FELNŐTT MECCS : GOLDENHUSZ

Bár nagyon készültünk erre a fontos meccsre sok hibánk volt. Ellenfelünk pedig agresszívan játszott rendkívül jó dobóformát fogott ki, megérdemelten nyert.
Jövő héten szünetünk lesz utána bízunk benne esélyesként győzni is tudunk. Hosszú még a szezon…

FELNŐTT MECCS : Superheroes

Hoztuk a kötelező győzelmet, bár a mérkőzés elején és végén nem voltunk meggyőzők. A meccsen most Levi tudott húzóember lenni, egyéni csúcsot elérve 🙂 3. helyről kezdjük a visszavágókat…

FELNŐTT MECCS : Kőbánya Old Boys/B

Koncentrált kezdéssel, jó dobóformával, de leindításoknál még mindig sok hibával magabiztos győzelmet arattunk a bajnokság középmezőnyében lévő vendégeinkkel szemben.

FELNŐTT MECCS : Álló Farkasok

A kelleténél 10 perccel hosszabb karácsonyi szünetünk megbosszulta magát. Bár úgy is volt esély a győzelemre, hogy szinte mindenki tudása alatt játszott, most ez nem volt elég. Fókuszálnunk kell az odavágók hátralévő 2 meccsére, aztán jönnek a visszavágók…

FELNŐTT MECCS : Honvéd Zrínyi SE/B

Újabb győzelmet sikerült arattunk. A vártnál könnyebben, még messze nem tökéletes játékkal. De azért a számok magukért beszélnek: A szezonban 8 győzelem, 2 vereség. Csak így tovább!!!

FELNŐTT MECCSEK : TBC

Egy nekünk ismeretlen csapat ellen összességében jó játékkal sikerült újra nyerjünk. Belülről nem volt olyan egyértelmű a győzelem, mint amit a jegyzőkönyv mutat.

FELNŐTT MECCSEK : GOLDENHUSZ, KISBOJTÁR

Két meccset is játszottunk a fárasztó hétvégén: egy különösen alakult rangadót és egy veszélyes, de a végén örömjátékba fordult bajnokit. Jobb lett volna, ha kiegyenlítettebb lett volna a keretünk és az eredményeink… 🙂

FELNŐTT MECCS : SILVER

Nagyon fizikális, fárasztó, egymást sok hibára késztető meccsen sikerült nyerni. Ellenfelünk a meccs előtt a bajnokság 2. helyén állt… A győzelem különösen értékes, hogy rengeteg fontos hiányzónk volt, de így is tudtunk nyerni!

FELNŐTT MECCS : MONOR

Elszenvedtük idei első vereségünket. A Monor rendre kemény ellenfél, de most mi és a játékvezetők is sokat tettek ellenfelünk győzelméhez. Rivális csapat is botlott, ezzel még nem szakadtunk le az élmezőnytől, de a következő meccseken fókuszáltabbaknak kell legyünk!

FELNŐTT MECCS : TREFF

Negyedik fordulóban is nyertünk: 4/4! A két évvel ezelőtti második helyezett ellenfelünk most alacsonyabb szerkezettel állt ki, amit egyre jobb centereink ki tudtak használni. Segítették őket bedobóink és az egész csapat jó második félidős védekezése.