BKG-Veresegyház – Optofit-VKB Vác U19 : 67 – 58
Bár nem esélyesként mentünk a meccsre egy nyerhető meccset vesztettünk el 🙁
Veresegyház csapatát tavalyról ismerjük – akkor egyet nyertünk, egyet vesztettünk. Idén az előzetes eredmények alapján kb. azonos játékerőt képviselünk, a hazai pálya pedig természetesen velük volt…
Egy fontos magasemberünk nem jelent meg, mint később kiderült gyomorrontása lett, így számbeli hátrányba kerültünk a labdafeldobás előtt 🙁 A melegítésnél úgy láttam nem vagyunk ott fejben, de a figyelmeztetést jól vették a fiúk és koncentráltan kezdtek, a 6. percben már 8:1 volt ide. Sajnos jött egy 2 perces kihagyás, de összességében 14:11-re mi nyertük a negyedet. A két következő félidő kiegyenlített eredményt mutatott – egyiket mi nyertük, másikat ők -, de főként itt ment el szerintem a meccs. 8 indítás utáni üres ziccert (16 pont!) nem sikerült értékesíteni, ez sajnos nem fér bele. Ezt tetézte, hogy az ellenfél egyik játékosa a 3. és 4. negyed alatt 7-szer tudta eljátszani ugyanazt a cselt. A másodiktól már átbeszéltük hogy kell levédeni, de csak a 8.-at sikerült semlegesíteni (10 pont). Küzdésben nem volt hiány, de erőnlétben, koncentrációban még igen. Remélem a visszavágón ki tudjuk ezt javítani!
Egyéni teljesítmények közül elsőként Hekli Bencét emelem ki, aki vezérként, vitte, irányította a csapatot. Donát, valamint Asztalos és Somlyai Boti is szépen, eredményesen játszottak védekezésben, támadásban is. Új pályára lépőt is avattunk Fóti Mór személyében, aki a rá bízott feladatokat szépen, ügyesen megoldotta! Köszönet továbbá Filipnek, aki a feláldozta vasárnap reggelét és a meccs közbeni elemző-statisztika írásában rengeteget segített!
Az edzéseken való részvételt növelni kell, hogy meglegyen a kellő erőnlét, magabiztosság, és 5-5 elleni játékokra az összeszokottság!
Hajrá Vác, hajrá VKB, hajrá U19-es csapat!
Beszámolót írta: Medgyasszay Péter, edző