Optofit VKB Vác – BKGDSE U18F : 42 – 51
22 napja játszottuk utolsó meccsünket, ami sajnos meglátszott, főleg az első két negyed játékán, így most több jól megvalósított taktikai elem ellenére nem sikerült nyerni.
A BKG nagycsapata NBI/B piros csoportban van. Ezzel a 19-es csapattal most találkoztunk először. Előzetes eredmények alapján ők voltak az esélyesebbek, de nem volt reménytelen a győzelem.
Az első két negyedben hiába voltak meg a tiszta helyzeteink nagyon sokat hagytunk ki. Egy félidő alatt 11 pontot dobni az nagyon kevés. A harmadik negyedre nagyon szépen feljavultunk, de a 4. negyedben megint volt több kimaradt könnyű kosár. Ellenfelünknek kevesebb tiszta helyzete volt, de azokat jobban értékesítette, sikerült 5 db 3 pontost is dobjon, így alakult ki a 9 pontos különbség. Nyerhető meccs volt, remélem a visszavágón tudunk élesebbek, koncentráltabbak lenni.
Egyénileg Asztalos Boti megint húzta a csapatot. Kiemelném még Keller Balázst, aki a 2. negyedtől nagyon bátran és hatékonyan játszott a nála jóval nagyobb fizikálisabb ellenfelekkel szemben, jól tudta irányítani a csapatot. A csapat nagy részét kollektívan is dicsérem, hogy több új taktikai elemet jól tudott megvalósítani!
Beszámolót írta:
Medgyasszay Péter, edző