Optofit VKB Vác – Budafok U19 – 100:41

Vasárnap kora délután a Budafok csapatát fogadtuk hazai pályán, a cudar időjárású teremben.

Kicsit megilletődve kezdtük ismét a mérkőzést, de hamar sikerült rendezni sorainkat és a megbeszéltek alapján könnyedén tudtunk túllendülni ellenfelünk letámadó védekezésén. Mindenki pályára került nagy örömömre és magához mérten hozzá is tett a mérkőzéshez.

A védekezésünk úgy gondolom sokat lépett előre az elmúlt időszakban, sok játékoson látom a fejlődést.

Isti és Lőrinc hozták a bravúros 20 pont feletti formájukat, de emellett Kósa Daninak, Margit Ádámnak és Gyenes Máténak (sérüléséből most lábadozik) is tíz pont fölé sikerült menniük. Idei szezonban először sikerült háromjegyű eredményt produkálnunk, ezért külön gratulálok a csapatnak.

Két idegenbeli mérkőzés vár ránk még az alapszakaszban, ugyanezt a mentalitást szeretnénk tartani és természetesen mindig van min dolgozni.

Még egyszer gratulálok a csapatnak!

Hajrá Vác!

Dobólista, jegyzőköny: https://megye.hunbasket.hu/…/x2223/hun_pes_fj/1216821