Monor SE – VKB Optofit Vác/B : 86 – 37
Jelentős vereségbe futottunk bele az alsóház talán legjobb csapata ellen…
A Monor rendre jó, általában alacsony, de gyors szerkezetű csapattal versenyez. Korábbi bajnoki szezonokban általában ők nyerték az összecsapásainkat utánpótlás és felnőtt korosztályokban is.
A meccsre nagyon tartalékosan tudtunk kiállni. 8-an voltunk, de ebből 4 játékos általában inkább védekezésben ad hozzá a csapatjátékhoz ritkán szerez kosarat. Most is volt sérültünk, illetve volt aki nagyon korán jár iskolába, nem tudta vállalni a kései, hétköznapi meccset. De többen voltak sajnos megint, akik kényelemből nem jöttek el, és ezzel nehéz helyzetbe hozták a csapatot 🙁
A meccs eleje még kiegyenlített volt, de a második negyedben már kapkodás miatt sok eladott labdánk volt, és egyre kevesebb védőlepattanónk. A harmadik negyed a szezon, de talán a csapat történetének legrosszabb eredményét hozta (23-1), ami végleg eldöntötte a meccset. Ekkor a második negyed hibái mellett a dobások is elkapkodottak, sikertelenek voltak. A záró negyedben főleg Balázs extráival csak tartani tudtuk a különbséget, mert ekkor is rengeteg pontot kaptunk lepattanókból.
Egyedüli pozitívum az volt, hogy az egészpályás letámadás ellen, ha nem is hiba nélkül, de korábbiakhoz képest sokkal kevesebb hibával tudtuk felhozni a labdát.
Egyéni teljesítmények közül csak Balázst lehet nevesíteni, ő tudott átlag VAL-ja felett játszani.
Zárásként két hazai meccsünk lesz a két éllovas, Monor és Dunaharaszti ellen május közepén és végén. Bízom benne addigra sérültünk végre felépül, itthon mindenkire lehet majd számítani és sokkal jobb eredményt fogunk tudni elérni.
Beszámolót írta: Medgyasszay Péter, edző
Jegyzőkönyv, dobóstatisztika: https://megye.hunbasket.hu/pest/merkozes/x2324/hun_pes_rfk/8976357