Gödi SE – Optofit VKB Vác : 113 – 56

Hatalmas zakóba futottunk bele, ami nagy csalódás. Ha lehetne takarózni azzal, hogy idén játszhatunk először zónát, míg ellenfeleink ezt játsszák 1-2 év óta… De nemrég játszottunk edzőmeccset. Tudtuk mire számítunk, készültünk rá. Amiből szinte semmit nem tudtunk megvalósítani.

Annyi eladott labdánk volt, hogy azt le se merem írni. Ahogy Pogi megjegyezte, egy ilyen eladási számra már a Molten is büszke lenne!

A csalódás azért is nagy, mert meggyőződésem, hogy egyénileg legalább olyan jók, vagy jobbak vagyunk, mint a Gödiek. A védekezésünk is alapvetően jó volt. De a csapatjáték az labdafelhozatalban, felállt játék ellen tragikus volt. Ebben nyilván van nekem is felelősségem, bár elmondtam a csapatnak, ha edzésen lazázunk, nem védekezünk rendesen, akkor nem lehet jól megtanulni a támadást, nagy lesz a meglepi éles meccsen. Sajnos ez most elemi erővel jött szembe. 🙁

Hosszú még a szezon. Remélem ebből a pofonból tudunk tanulni, építkezni, és az alapszakaszból továbbjutó helyen tudunk maradni.

Beszámolót írta: Medgyasszay Péter, edző