VKB Optofit Vác/B – BSC : 59 – 51

Ismét izgalmakkal, nem túl jó játékkal sikerült nyerni múlt heti ellenfelünk ellen.

Abban bíztam, hogy hazai pályán egy nyugodt, megnyugtató győzelmet aratunk, de nem így történt. Legmagasabb VAL-értékű játékosunk még mindig hiányzott sérülés miatt, és másik centerünk se jött el, így klasszikus „5-ös” játékos nélkül álltunk ki. Ellenfelünk és mi is változtattunk a múlt heti meccsen alkalmazott taktikákhoz képest. Így nekünk több szerzett labdánk lett, de nem tudtuk érdemi előnnyé alakítani a lehetőségeket. Ellenfelünk első félidőben főleg 3 pontosokkal tartotta magát, aztán a megváltoztatott védekezésünk után betörésekkel, kiharcolt büntetőkkel szerzett pontot.Védekezésünkben van még bőven fejleszteni való, de vállalható volt.

A felállt védekezésük ellen azonban nagyon fegyelmezetlenül játszottunk. A tanult sémákat egyszer sem sikerült rendesen kivitelezni. Szerencsére Balázs extrát hozott három félidő alatt és Donát is nagyon jó százalékkal dobott, így volt elég pontunk (Balázs 29, Donát 24 VAL-t ért el). De nem működtünk rendesen csapatként. Amikor Balázsnak nem ment, sikerült egy 2:10-es negyedet is játszani 🙁

Egyéni teljesítmények közül a nevesítettek mellett Tomit, Áront és Zénót emelném ki, akik átlag VAL-felett játszottak.

Gratulálok a csapatnak!

Beszámolót írta: Medgyasszay Péter, edző

Jegyzőkönyv, dobóstatisztika: https://megye.hunbasket.hu/pest/merkozes/x2324/hun_pes_rfk/8976354