Egymás után két hazai mérkőzést játszott U14-es csapatunk szombaton (Parthus) és vasárnap (Radobasket).

VKB OPTOFIT Vác – PARTHUS SE 67 – 77 (15-18,25-16,14-17,13-26)

VKB OPTOFT Vác – RADOBASKET Törökbálint/B 64 – 55 (9-12,17-14,22-10,16-19)

A szombati mérkőzés jól indult, félidőre hat pontos előnyre tettünk szert, ami bizakodásra adott okot, mivel az előző héten, ugyan ezzel a csapattal félidőben 15 pontos hátrányba kerültünk, amit viszont a második félidőben ott megtartottunk. Sajnos most az utolsó negyedre kifáradt a csapat, sem fizikálisan sem mentálisan nem bírtuk a nyomást. A végjátékban egyéni megoldásokkal próbáltunk pontot szerezni, nem mentünk a lepattanókért, kimaradtak a dobások, lemaradtunk az emberünkről. Pozitívum, hogy esélyünk volt győzni, és a fiatal játékosok bátrabban szálltak be a játékba, többen pontot (pontokat) is szereztek. Összességében reménykeltő volt a játékunk.

Vasárnap kárpótoltuk magunkat. Győztünk a Radobasket csapata ellen. Elsősorban a védekezésünket emelném ki, 60 pont alatt tartottuk őket. Dicséretet érdemel Marci védekezése, aki 4 fault-al ugyan, de szépen levédekezte az ellenfelünk gólzsákját. Felállt védelem ellen még mindig döcög a játékunk, de szépen indultunk, és ha jobb százalékkal értékesítjük a ziccereinket, akkor a különbség is jóval nagyobb lehetett volna. Nagy dicséret az egész csapatnak!

Üröm az örömben, hogy mindkét mérkőzésen túl sokan voltunk, 13 játékos jött el, így sajnos egyet-egyet ki kellett hagynom a 12-es keretből.

Két hét múlva hazai pályán Szigetszentmiklós csapatát fogadjuk.

Beszámolót írta: Tóth Péter, edző

Dobólisták, jegyzőkönyv:

Parthus: https://megye.hunbasket.hu/pest/merkozes/x2324/hun_pes_rfs/8990175

Radobasket: https://megye.hunbasket.hu/pest/merkozes/x2324/hun_pes_rfs/8990163