Ismét győzött U13-as csapatunk, ezúttal Százhalombattát fogadtuk itthon, a Piarista Gimnáziumban. Előzetes információim szerint Százhalombatta csapata hasonló erőt képvisel, mint mi, ezért fontos meccs volt.

A Pest-megyei (Bocsánat, most már vármegye 😊) Kosárlabda Szövetség nem tudott, játékvezetőt küldeni, ezért én vezettem a mérkőzést, az ellenfél edzőjének egyetértésével. Egy szimpatikus embert ismerhettem meg benne, akivel hasonló a felfogásunk.

Többször is szoros volt a mérkőzés, végig meg volt a győzelem hite a csapatban, nem remegett meg a kezünk, sőt nyomás alatt még magabiztosabban játszottunk, és megérdemelten nyertünk. Jó volt nézni őket. Marosvölgyi Ábel 20 pontig jutott, és ha minden ziccerét bedobja még eredményesebb lehetett volna. A védekezésén kell még fejleszteni. Hajszter Barni és Kiss Előd 12-12, Nádudvari Máté 10, Papp Nándi 8, Ónodi Soma és Szabó Dorka 6-6 pontot dobott. A csapat több tagja Vass Patrik, Bombay Béla, Varga Áron szépen fejlődnek. Hegyi Tomi betegen is eljött, hogy biztosan meg legyünk, de nem játszott.

Gratulálok a csapatnak!

Dobólista, jegyzőkonyv: https://megye.hunbasket.hu/…/x2223/hun_pes_tin/1628941