Február 15-én izgalmas meccseket játszott U12-es csapatunk Telkiben. Először a Parthus csapatával mérkőztünk. Őket 40:34-re sikerült legyőzni annak ellenére, hogy egyik kulcsemberünk nem tudott játszani, mert betegség jelei mutatkoztak rajta.
Mire a második meccsünket elkezdtük, ő már hazaért és 39 fokos lázzal pihent. Sajnos még egy harcost elvesztettünk eközben a meccs közben, így 8-an játszotta végig a csapat a mérkőzést, ahol végül 5 ponttal kikaptunk – és nem félünk a visszavágótól.
A gyerekek egyre több dolgot beépítenek a megbeszéltekből és ez jól látszik a játékukon. Megegyeztek egymás közt, hogy több passzolásra van szükség és ez nem csak az „adók”, hanem a „a kapók” felelőssége is. Figyelnek egymásra és az U14-es vendégjátékosokkal is eredményesen összejátszanak.
Abba, hogy végre a saját súlycsoportunkba tartozó csapatokkal mérkőztünk és hasonló adottságú, heti 2-3 edzésen részt vevő csapatokkal játszottunk a korábbi heti 4-5 edzésen résztvevő csapatokkal szemben, benne van a szövetséggel folytatott eredményes kommunikáció is, aminek eredményeképp helyünkre kerültünk és igazi meccseket játszhattunk végre.
Örömmel várjuk a következő találkozót.
Beszámolót írta: Bárdócky Zsófia, edző