Kosárlabda Palántáink KP1-2 és KP3-4 csapatok

Nagyon vártuk, hogy Palántáink részt vehessenek az Országos Kosárlabda Palánta rendezvényen. Decemberben betegségek miatt nem tudtunk részt venni, így sokaknak ez volt az első ilyen élménye.

A rendezvény Fóton került megrendezésre. KP1-2 csapatunk a 2. osztályosok versenyében a Fóti Tigrisekkel lett összesorsolva, míg KP3-4 csapatunk a 4. osztályosok rendezvényén a  “Ziccer Pandák”-kal mérte össze ügyességét.

Sok érdekes feladat volt. A szülők buzdítására mind a 4 csapat remekül teljesített. KP1-2 csapatunk Tóth Péter és Kósa Dani irányításával döntetlen ért el, így megosztott első helyet kapott. KP3-4 csapatunk Gubis Gyuri és jómagam segítésével versenyzett. Az utolsó feladatban valamivel gyengébben teljesített, mint a Pandák, így ők hozták el a második helyet. Gratulálunk, ügyesek voltak nagyon!

Nagyon köszönjük a Szülőknek a támogatást, majdnem 100%-os létszámmal vettünk részt a versenyen!!!

Hajrá Vác, hajrá VKB, hajrá Palánták!

Beszámolót írta:
Medgyasszay Péter, edző