Optofit-VKB Vác – Kisbojtár : 89 – 39

Nagy különbségű győzelemmel a tabella élére kerültünk, persze nagyon hosszú még a szezon…

Ellenfelünk tavaly nem tudott nyerni ellenünk, mi voltunk az esélyesek. De kaptunk már ki tőlük korábban, egyik játékosuk most is vezeti a dobólistát, szóval komolyan vettük a meccset.

A mérkőzésre kitalált taktikát picit alakítani kellett a meccs során, mert a felállt védekezésünk nem működött elég jól. A váltás után azonban védekezésünk megint jól teljesített, kevés pontot kaptunk. A támadójátékunk pár eleme még mindig fejlesztendő, de szerzett labdákkal, indulásokkal a mérkőzést végig kézben tartottuk, a várnál nagyobb arányú győzelmet arattunk. És a végére még maradt egy slusszpoén Margit Ádi utolsó másodperces nagyon messziről dobott 3-pontosa 🙂

Egyéni teljesítmények közül Margit Ádit emelnénk ki, aki nem csak utolsó emlékezetes kosarával, de a legtöbb dobott ponttal járult hozzá a győzelemhez. Megkezdte pontgyártását Forgács Tomi is – akit végig szorosan fogtak, és nagy öröm, hogy újabb U19-es játékosunk, Somlyai Boti is jól vette fel a fonalat, szép kosarakat dobott a mindig hasznos lepattanózása mellett.

Gratulálunk a csapatnak!

Hajrá Vác, hajrá VKB!

Beszámolót írták: Medgyasszay Péter, Gubis György edzők