Optofit VKB Vác – Honvéd Zrínyi SE/B : 38 – 46
Egy alacsony színvonalú meccsen fájó vereséget szenvedtünk egy olyan csapattól, akit tavaly mindkétszer legyőztünk. Igaz jelentős változások voltak itt is, ott is, kiegyenlítettebb lett a két csapat.
A meccs elején kicsit elment az ellenfél, amit azonban gyorsan tudtunk korrigálni. A változtatott, jól működő védekezésre alapozva sok leindítással átvettük a vezetést. A 3. negyedre ellenfelünk jól reagált erre a védekezésre, mi pedig – ahogy az egész meccsen – ekkor is nagyon rosszul támadtunk felállt védekezés ellen. A 2:12-es negyederedményt nem tesszük ki a vitrinbe. A 4. negyedben kiegyenlítettebb lett a játék, de fordítani nem sikerült.
Ráadásul egy ártalmatlan szituációból Kovács Dani lesérült, pár hetet ki kell hagyjon…
Voltak biztató elemek a játékunkban: a védekezés egyes szituációkban jó volt (de van még mit javítani). Nem teljesen eszetlenül játszottunk, mint a Parthus ellen támadásokban, de rossz sémát erőltettünk – főként azért, mert még nem tudja mindenki az összeset, és kevésből lehetett választani. Sajnos nagyon sok egyéni kihagyás volt, ami rekord alacsony csapat-VAL-t eredményezett.
Meccs után átbeszélve egyetértés volt miben kell főleg fejlődni. Remélem a következő vasárnapi meccsünkre tudunk a megbeszélt területeken előre lépni.
Beszámolót írta: Medgyasszay Péter, edző