Eötvös Halak – Optofit VKB Vác : 44 – 47
Hétvégi ellenfelünk a bajnokság 4. helyén állt. Tavaly egyszer nyertünk, egyszer vesztettünk ellenük. Egy pörgős hajtós fiatal csapat.
Megint azt mondtam, tudunk 50 pont felett dobni, tudjuk 50 pont alatt tartani őket, tehát bármi lehet…
Az elképzelt stratégia legfontosabb eleme jól működött. Többször játszottunk kicsit kapkodva, egyénieskedően, illetve volt egy játékelem, amit nem tudtunk megvalósítani, azonban összességben megérdemelten győztünk. Most is bő kerettel tudtunk menni, de egy szűkebb rotációval kellett játszani. Ezért talán nem volt mindenkinek akkora élmény a győzelem, mint a Parthus ellen, de már nagyon kellett 🙂
A mérkőzés végig kiegyenlített volt. Nagy előnyt senki nem tudott kiépíteni, szakaszos jó játékokkal hol egyik, hol másik csapat vezetett. A győzelem fényét számomra tovább emeli, hogy az utolsó negyedben, miután egyenlített ellenfelünk tudtunk higgadtak maradni, vissza tudtuk venni a vezetést. Pedig a Halak hírhedten jó hajrázó csapat…
Dolgozni kell azonban azon, hogy több pontot tudjunk dobni, mert ez máshol kevés lesz.
Beszámolót írta: Medgyasszay Péter, edző
Jegyzőkönyv, dobóstatisztika: https://megye.hunbasket.hu/budapest/merkozes/x2324/hun_bud_fc/1845481