AKGDSK – Optofit-VKB Vác : 44 – 50
Idénynyitó, idegenbeli meccsünkön izgalmas, érzelemgazdag meccsen értékes győzelmet értünk el!
Ellenfelünk új a Bajnokságban. Ugyan egy diákcsapat név szerint, de a döntően 20 éves fiatalokból álló keret nagy része neves NBI-B csoportban játszó budapesti kluboknál nevelkedett.
A mérkőzésre viszont jól fel tudtunk készülni, jó kerettel tudunk kiállni. A választott taktika a meccs egészére nézve jól működött. Védekezésünk pár hibától eltekintve végig stabil volt. Jól tudtuk mozgatni a keretünket, rendre sikerült megtalálni a legjobb ötöst a pályára. A támadásaink csapatjátékában, gördülékenységében, variálásában azért van még mit fejlődjünk…
Egyéni teljesítmények közül új igazolásunk, a rutinos irányító, Drajkó Tomi beváltotta reményeinket, nagy stabilitást adott a játékunknak – tőle nagyon nehéz elvenni a labdát… És öröm, hogy a még csak U18-as Asztalos Boti is jól mutatkozott be a felnőttek között. Kicsit még megilletődött volt, de dobott pontot is, védekezésben, lepattanók szerzésében jól illeszkedett be a csapatba.
Hajrá Vác, hajrá VKB!
Beszámolót írták: Medgyasszay Péter, Gubis György edzők