Álló Farkasok – Optofit VKB Vác : 39 – 85

Újabb győzelmünkkel három helyett léptünk előre a tabellán, a 7. helyen állunk…

Ellenfelünk előttünk állt 3 hellyel a meccs kezdetekor, de csak egyel több győzelme volt. Bíztam a győzelemben, mert előző meccsünkön nagyon nagy fölénnyel tudtunk nyerni.

Az első percek brutálisak voltak: 7 perc játék után 25:0-ra vezettünk! Utána azonban túl gyors cserékkel és a figyelem lanyhulásával a negyed végére 30:10-re tudott feljönni ellenfelünk. Ez motivációt adott nekik, és harcosan játszottak. A különbség nem változott a második negyed 7. percéig. Ekkor azonban visszatért a koncentráció és változott a csapatszerkezet, aminek hatására a negyed végére 30, a harmadik negyed vége felé már 49 pont volt a különbség. Sajnos ezt ellenfelünk nem viselte jól és többször veszélyesen támadta a kirobbanó formában játszó Lőrincet, akit a negyed végétől már nem is játszattam. Jobb a békesség… Az utolsó negyed egál lett, de így is 46 pont különbséggel nyertünk, idei rekord csapat VAL-t elérve.

Egyénileg lényegében mindenkit említenem kéne, de a sok jó teljesítmény közül is ki kell emelni Lőrincet, aki 3 negyed alatt ért el 26 pontot, tripla duplát, 46-os VAL-! Tomi is remekelt a 26 pontja mellé sok lepattanót is szerzett. Kósa Dani meccsről meccsre jobb teljesítményt nyúlt valamint Zsolti és Ádi is átlag VAL-uk felett, hatékonyan játszottak most.

Gratulálok a csapatnak! Hajrá Vác, hajrá VKB!

Beszámolót írta: Medgyasszay Péter, edző

Jegyzőkönyv, dobóstatisztika: https://megye.hunbasket.hu/budapest/merkozes/x2324/hun_bud_fc/1846571