Optofit VKB Vác – Gödi SE: 49-64

Lejátszottuk első felkészülési mérkőzésünket. Az ellenfél a tavalyi regionális bajnokság alsó házának győztese volt. Idén már több előselejtező és selejtező mérkőzést játszottak, így felkészülésben, olajozottságban előrébb járnak.

A sebességüket ma még nem tudtuk felvenni. Rengeteg eladott labdánk volt (nagyon sok nem kikényszerített hibából). Az elképzelt játékrendszerünkből több elemet nem sikerült megvalósítani. Meglepte mieinket a gödiek agresszív védekezése, amiből sok kosarat kaptunk. Voltak azonban nekünk is szép akcióink, jó játékaink, a hullámzó eredményű meccs egy részében vezettünk is.

Elfogadhatatlan azonban az a kakasoskodás, beszólogatás, ami sajnos mindkét résztől megjelent. Ezen az úton ne menjünk tovább!

Világos, hogy miben kell javuljunk, remélem meg is fogjuk tudni valósítani az első éles meccsekre!

Köszönet továbbá Gubis Gyurinak, aki újabb díszlettel emelte a terem dekorációját! Ha érdekel mivel gyere el következő meccsünkre!

 

Beszámolót írta: Medgyasszay Péter, edző