Augusztus 12-16 között edzőtábort tartottunk 2024/25 szezonban U14-es korosztálynak, a fiú és lány csapatoknak 16 sportolónak egyben tartva, két edzővel.

Eredeti terveink szerint délután 2-4-ig termi edzéseink lettek volna 4-6-ig pedig közösségépítő játékok a szabadban, de az időjárás kicsit közbe szólt. Olyan rettentő hőség jött, hogy a termi edzéseket is csak óvatosan, félgőzzel mertük tartani és utána nem tudtunk mindig kimenni a szabadba. Így az edzéseken előtérbe kerültek a technikai feladatok és az elmélet, délután pedig egyes szabadtéri programok helyett társas partit tartottunk, de voltunk a váci tűzoltóságon és természetesen egy nagy medencézéssel zártuk a hetet a strandon.

Alkalom nyílt a héten a gyerekek technikai fejlődésére, elméleti tudásuk bővítésére, a közösségépítésre és ismerkedésre a fiúknak Cornejo Matyival, aki jövőre az U14 fiú csapatot viszi majd! Tehát a körülmények ellenére igazán hasznos és jókedvű hetet zártunk.

Beszámolót írta: Kóródiné Fehér Adrienne, edző