Életrajz Edző Kóródiné Fehér Adrienne 1987-ben kezdett kosarazni az MTK csapatában, később a Bakáts téri általános iskola csapatával versenyzett Budapesti Bajnokságon. Gimnáziumi évek alatt a budapesti Leövey Klára Gimnázium csapatával indult, majd egyetemi évei alatt az RMSE egyesületben játszott. „Fontosnak tartom a gyerekek testi-lelki fejlődését, aminek egyik alapja a sport! Edzőként egyik fő szempontom, hogy...
Életrajz U19-es fiú csapat edzője Kiss Illés 8 évesen kezdett kosárlabdázni Kecskeméten. U16-os korosztályban korosztályos magyar válogatott, 3x-os korosztályos magyar bajnok, emellett diákolimpiai első, második, harmadik és negyedik helyezet csapat tagja volt. 18 évesen NB1/B osztályos, 19 évesen NB1/A osztályos csapatban is játszott. Főiskolai tanulmányai háttérbe szorították a profi sportot, de folyamatosan játszott megyei szintű...