PEST MEGYE – U15 – 2022-2023

u15-csapat1920-1280

U 15 csapatunkban 15 gyermek szerepel a versenylistán. Ebből 10-12 fő a kemény mag, akik lelkesen járnak edzésre is. Bár ebben a korosztályban még vegyesen indulhatnának a gyerekek csak egyetlen lánnyal büszkélkedhetünk. 

Második évünket kezdjük meg úgy, hogy indulunk a Pest Megyei Bajnokságon. Nagyon büszke vagyok a gyerekekre, mert folyamatosan fejlődnek, technikailag, kondícióban, így folyamatosan zárkózunk fel ellenfeleinkhez, akik sokan már a 4. bajnoki évüket zárják. Már a tavalyi szezonban is szép fejlődést mutattak, ami idén tovább halad mind támadásban mind védekezésben. Kezdtek meccseken is előjönni az edzésen gyakorolt technikai, taktikai elemek. Sajnos ahogy kezdődött a bajnokság megbetegedések és serülések miatt egyre kevesebben lettünk és nem mindig tudtunk megfelelő létszámban kiállni a meccseken, ezért egyenlőre nem állunk úgy a táblán ahogy szeretnénk, de a könnyebb meccseink még hátra vannak…

Cél volt idén, hogy mindenki megtalálja az erősségeit, és megtalálja a helyét a csapatban is. Továbbá fel kellett ismernie a társaságnak, hogy ha csapatként működnek együtt, úgy sokkal többet érnek el, mintha az egyéni teljesítményekre támaszkodnak. Ezekben a kérdésekben még van hova fejlődni, de úgy látom jó úton járunk. Egyre több taktikai elemet alkalmaznak meccs közben is a gyerekek, de még a kondícióban fejlődniük kell, hogy a meccs végére bírják az iramot és fejben se fáradjanak el.

Ha ilyen szépen fejlődnek tovább, elérhető célé válik a jövő évre az országos bajnokságon való indulás.

Ismertetőt írta: Kóródiné Fehér Adrienne, edző

Kóródiné Fehér Ardienne
U15-ös fiú-lány csapat edzője, U13-as csapat segítő edzője

„16 éve élek a Dunakanyarban. 4 gyermekek édesanyja vagyok, akiket férjemmel a keresztény értékek mentén nevelünk. 8 éves korom óta kosárlabdázom. Gyerekként az MTK csapatában, gimnáziumban és egyetemi éveim alatt az iskola csapatában játszottam, de hobbi szinten mai napig játszom Vácon heti két alkalommal. Fontosnak tartom a gyerekek testi-lelki fejlődését, aminek egyik alapja a sport! A kisebbek edzőjeként egyik fő szempontom, hogy a gyerekek szívesen járjanak hozzánk, megszeressék magát a sportolást. Közben pedig játékosan sajátítsák el a kosárlabda alapjait és a rendszeres edzés látogatással elérjük a teljesítőképességük, kitartásuk, állóképességük, kudarctűrő képességük fejlődését. És nem utolsó sorban szeretném, hogy egy jó kis közösség alakuljon ki, ahova mindenki örömmel jár.” Sportedzői képesítéssel rendelkezik.

Telefon:
+36-20/481 6601

Idei eredményeink:

Eredményeink

2022/2023
U15-ös fiú csapat (lányokkal kiegészülve) a Pest Megyei Bajnokság Serdülő
U15-ös fiú csapat (lányokkal kiegészülve) a Pest Megyei Bajnokság Serdülő, Lasanc Ábel bajnokságában indultak. Jelenleg az alsóházi rájátszás első helyén állnak.
2021/2022
U14-es fiú csapat (lányokkal kiegészülve)
U14-es fiú csapat (lányokkal kiegészülve) versenyzői első évben versenyeztek ebben a szezonban. A Pest Megyei Bajnokság Serdülő, Lasanc Ábel bajnokságában indultak. Az utolsó helyek egyikén végzett, csak a szezon második felében nyert mérkőzéseket.

Edzés időpontok:

Tagdíj: 7000 Ft/hó

Csapatunk hírei:

U15-ÖS MECCS – NMÉ U15 KUPA

Meghívottként vettünk részt a Nógrád Megyei U15 Évadzáró Kupán. Első mérkőzésünket elvesztettük, így nem kerültünk össze a Honvéddal. A harmadik helyet azonban szép játékkal, nagyszerű eredménnyel (106:53) húztuk be.

U15-ÖS MECCS – GYÖMRŐ

Ellenfelünk játéka sokat fejlődött előző mérkőzésünkhöz képest, de sok lehetőséget hagytak ki. Mi viszont szépen értékesítettük a helyzeteinket. Az erős magunk bevonta a játékba a többieket, kezdett csapatként működni a társaság.

U15-ÖS MECCS – BSC

A BSC ellen gyönyörű győzelmet aratott csapatunk. 115 pontot tudott dobni, úgy, hogy ellenfelünk se volt gyenge, 84 pontig jutottak. Szépen tudtuk játszani sémáinkat, és a végére többen nagyon szépen megtalálták helyüket a pályán.

U15-ÖS MECCS

A Gyáli Lovagok ellen idegenben megrendezett meccsen léptünk pályára. Az első negyedben jól kezdet a csapatunk a negyed végére már 11-31-re vezettünk. Szép kosarakat dobtunk, jól védekeztünk, jó kedvvel jött le a kezdő ötös a pályáról.