Városgazda UPA – Optofit VKB Vác U15L 62:58 ( 9:11, 19:12, 11:20, 23-15 )
Először is GRATULÁLOK a lányoknak! Ebbe a meccsbe is beleadtak mindent, talán még annál többet is.
Maximális respect!!!
Szombaton legyőztük ellenfelünket hazai pályán, most hozzájuk mentünk, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy újra véghez vigyük azt a csodát, amit az előző nap sikerült megtennünk.
Talán mást szoktunk tenni vasárnap délben (van aki még alszik, van aki épp a rántott húst majszolja stb.), nem tudom, egy biztos, elég álmoskásan kezdtük a meccset. Az első negyedben kettővel, a félidőre 5 ponttal ment ellenfelünk. A harmadik negyedben aztán sikerült fordítanunk és az utolsó játékrészre kialakítottunk egy négy pontos előnyt. A negyedik negyedre elfáradtunk és sorra jöttek a rossz megoldások, rengeteg volt az eladott labda, védekezésben lemaradtunk, amit most ellenfelünk ki tudott használni. Szezoncsúcsot dobtunk, de most ez is kevés volt a győzelemhez.
Lehet, hogy furán hangzik, de higgyétek el lányok, az, hogy arról beszélünk, hogy mi hiányzott a győzelemhez, olyan előrelépés egy szeptemberben alakult csapat esetében, ami mondjuk úgy nem gyakori. Látni azt, ahogyan mindenki mindent meg akar tenni a győzelem érdekében, de most valami miatt ez nem sikerül neki. Majd, azután, de csakis azután, miután a játékvezetők lefújják a meccset, viszont abban a pillanatban sírásban fakadni ki, ez jelenti azt, hogy igazán akartátok és megtettetek mindent a végsőkig.
Ez a hétvége egy különleges hétvége volt, örülök, hogy ezt is együtt éltük meg, nagyon sokat tanulhattunk belőle, amit a későbbiekben mind hasznosítani fogunk majd.
Köszönjük szurkolóinknak a sportszerű buzdítást! A meccs után most is pukkant a szokásos alkoholmentes pezsgő, lezárva a hétvégét.
Utolsó alapszakasz meccsünk a Göd ellen lesz 2024.02.17-én 11:00-kor idegenben.
Bravó Csajok!
A mérkőzés jegyzőkönyve:
https://megye.hunbasket.hu/pest/merkozes/x2324/hun_pes_ls/1871991
Beszámolót írta: Právics Lajos edző