BL Basket – VKB Optofit Vác 127-36 (36-4,30-8,32-16,29-8)
Biatorbágyon játszotta az év utolsó mérkőzését U14-es csapatunk.
Ellenfelünk játékosai gyorsaságban, labdabiztonságban előttünk jártak. Közülük is kiemelkedett két három klasszis, akik megállíthatatlanok voltak. A 2-es játékosukat képtelenek voltunk levédekezni, a 10-es játékos pedig 3 rádobásból 3 db hárompontost szerzett. Nekünk rendre kimaradtak a dobásaink, közelről is. A palánkok kemények voltak, Hajszter Barninak legalább tíz ziccere pattant ki. A ponterős játékosainknak, Elődnek, Ábelnek sem ment. Máté volt a legeredményesebb 10 ponttal. Nagyon sok volt az eladott labda (29) főleg az első negyedben. Tudatosan még nem nagyon mentek a zárások, kevés sikeres akciónk volt, inkább csak egyéni megmozdulásokból születtek kosarak. Bízom benne, hogy tavaszra összeáll a csapatjáték, és komolyabb ellenállást tudunk felmutatni az ilyen jó csapatok ellen is.
A mérkőzés jegyzőkönyve és statisztikája: https://megye.hunbasket.hu/pest/merkozes/x2324/hun_pes_rfs/1877471
Beszámolót írta: Tóth Péter, edző