BLF KK U13 – OPTOFIT VKB Vác : 133 – 88 (30-30,40-10,29-27,34-21)

Osztálykirándulások és betegségek miatt, csak 7 fővel tudtunk kiállni. Ebből a hétből is hárman gyengeségre és hányingerre panaszkodtak meccs közben, így négy emberre maradt, hogy a hátukon cipeljék a csapatot. Lendületesen kezdett mindkét együttes, nem sok hangsúlyt fektettek a védekezésre. Gyakran látványos kosarakkal már-már élvezetes mérkőzést vívott a két csapat. A nagy adok-kapokat az első negyed végéig bírtuk, onnantól kezdve elhúzott ellenfelünk. Ebben a szezonban háromszor játszottunk egymás ellen, és 55 pont volt a legtöbb, amit sikerült dobnunk nekik. Pozitívum, hogy most 88 pontot dobtunk. Jó védekezés mellett ennyivel már lehet meccset nyerni, ezért edzésen még nagyobb hangsúlyt kell fektetnünk a védekezés javítására. Kiemelendő volt három játékosunk teljesítménye. Kiss Előd 35, Marosvölgyi Ábel 26, Hajszter Barnabás 21 pontot dobott.

Dicséretet érdemel a csapat minden tagja.

Dobólista, jegyzőkönyv: https://megye.hunbasket.hu/pest/merkozes/x2223/hun_pes_tin/1629071