Egyik szemem sír, a másik nevet…

Isti átigazolt a MAFC-ba!

Isti jövőre egyetemi tanulmányit Budapesten kezdi meg. Az elmúlt hónapokban végignéztük az NBI/B csoportban szereplő budapesti csapatokat. Kértünk, és kaptunk egy próbajáték lehetőségét a MAFC U20-as csapatához. Isti ügyesen, koncentráltan játszott. Az edző ajánlására a MAFC leigazolta az U20-as csapatba.

A MAFC felnőtt csapata idén 4., U20-as csapata 5. lett az NBI/B Piros csoportjában. Jövőre a felnőtt csapat az NBI/A-ba való feljutást célozza meg. Innen már csak Istin múlik, mennyit tud fejlődni, be tud-e kerülni idővel a felnőtt csapatba, láthatjuk-e a TV-ben 🙂

Példája mindenesetre nagy visszaigazolás nekünk a stábnak, és motiváció lehet az összes játékosunknak, hogy kellő tehetséggel, kitartással, szorgalommal Vácról is el lehet jutni akár az első osztályba is. Pláne, hogy jövőre már U10-től fogunk versenyeztetni, míg Istit U13-asként kezdtük edzeni…

Azért személyesen nagyon furcsa lesz, hogy jövőre már nem megyünk együtt edzésre. Isti miatt szálltam be Tóth Peti mellé és indítottuk el újra a váci kosárlabda utánpótlás képzést 6 évvel ezelőtt. Azóta minden héten edzettem, vagy edzettünk együtt, szóval furcsa lesz, de hát ez az élet rendje…

Hajrá Vác, hajrá MAFC, hajrá Isti!

Medgyasszay Péter,
edző, technikai vezető, apa