Optofit VKB Vác – TREFF : 20-0

Múlt héten ellenfelünk nem jött el, így a szabályok szerint 20-0-ra nyertünk…

Honvéd Zrínyi SE/B – Optofit VKB Vác : 74 – 71

A Honvéd ellen kétesélyes meccsre készültünk, amit nem sikerült megnyernünk.

A Honvéd ugyan mögöttünk áll, de nem sokkal több meccset vesztett, mint mi. Előző meccsünkön 20 pont feletti különbséggel nyertünk, mi voltunk az esélyesek, de tudtuk, hogy erős csapat. A vereséghez véleményem szerint több tényező vezetett. Elsőként, hogy hiányzóink, majd kipontozódott és lesérült játékosaink miatt csak rövid ideig tudtuk játszani játékunkat. Másodsorban ellenfelünk dobószázaléka félelmetes volt. És persze az se segített, hogy adminisztrációs problémák miatt fél órát kellett várni a kapuban, hogy beengedjenek a meccs helyszínére…

Ellenfelünk előző meccshez képest sok poszton javult. Más taktikával védekezett, és kihasználta, hogy az első negyedben a rövid melegítés után többen nem voltak tőlünk fejben a meccsen. Nagyon sok, 24 pontot tudott dobni, amit elsősorban Tomi hármasaival tudtunk ellensúlyozni, 24-21 lett a negyed eredménye. A második negyedben tudtuk játszani játékunkat, azt a negyedet 8 ponttal meg is nyertük. A harmadik negyedben Andris sérülése és Levi sok fault-ja miatt már nem tudtuk játszani amit tudunk. Csak egy technikai értékesítésével tudtuk egálra hozni a negyedet. Ez a tendencia megmaradt a negyedik negyedben amit tovább nehezített Levi kipontozódása. Ezt a negyedet ők nyerték meg 8 ponttal, így alakult ki a végeredmény.

71 dobott pontunk így se kevés, de ellenünk 74 pontot dobni nagyon extra. Gratulálunk ellenfelünknek, aki rendkívül jó százalékkal dobott, okosan játszott.

Egyénileg Gyuri az öltözőben Pogit és Mátét emelte ki, én még Tomit és Danit is nevesíteném, akik sok ponttal járultak hozzá az eredményhez.

Legfőbb riválisunk is botlott a múlt héten, így még meglehet a 3. hely, de már nem csak rajtunk múlik a sorsunk.

KÉRJÜK, aki teheti jöjjön el, szurkoljon nekünk jövő hétvégén, április 27-én vasárnap, 16.00-kor a legfőbb riválisunk elleni hazai, Piarista Gimnáziumban megrendezésre kerülő derbin!

Hajrá Vác, hajrá VKB!

Beszámolót írta: Medgyasszay Péter, edző

Jegyzőkönyv, statisztika később, a kézzel írt jegyzőkönyv digitalizálása után…