Optofit VKB Vác – TBC : 95 – 47

Ismét kötelező volt a győzelem, amit most szezoncsúcs dobott ponttal sikerült abszolválni…

A TBC jóval mögöttünk áll, bővebb és erősebb a keretünk. Előző meccsünkön nyertünk, de 3 negyedben csak 2-2 ponttal. Okos kosárlabdát tudnak játszani, szóval komolyan vettük a meccset.

A kigondolt taktika minden elemében jól működött. Csak a 6. percben tudott ellenfelünk kosarat szerezni, amivel 14:2 lett az állás. A félidőre már 30 ponttal, 47-17-re vezettünk. Az utolsó 2 negyed végén volt 1-1 jobb periódusuk, de a kezdő ötösünk hengerelt, a vége majdnem 50 pont különbség lett. Nagy öröm, hogy támadójátékunk tudott sokat fejlődni. Ellenfelünk közel azonos pontot dobott, mint előző meccsünkön, de mi 30-al többet tudtunk dobni.

Egyénileg szinte mindenkit lehetne dicsérni. A 20 pont fölé jutó Tomi mellett nagyot játszott Levi és Andris is, mindketten 10 pont fölött szereztek pontot. 5 játékosunk is dobott 5 pont felett (Zsolti, Dani, Matyi, Ádám és Ádi). Kiemelném még Marcit, aki hosszú sérülés után jött vissza, és nagyon jól felvette a fonalat. Gyuri pedig jó légkört teremtve jól cserélt, megint egy jó hangulatú meccsünk volt!

Gratulálok a csapatnak!

Riválisaink is győztek a fordulóban, továbbra is a 4. helyről várjuk a folytatást.

Hajrá Vác, hajrá VKB!

Beszámolót írta: Medgyasszay Péter, edző
Dobóstatisztika, jegyzőkönyv