Optofit VKB Vác – Silver HZ : 82 – 45
Nagyon fontos meccset sikerült nyerni, helyenként parádés játékkal, dobott pontokat tekintve szezoncsúccsal.
A Silver nagyon jó csapat. A meccs előtt mögöttünk állt, de azonos pontszámmal, csak egymás elleni első meccsünk győzelme miatt voltunk előttük. Ugyanakkor kétszer tudtak győzni Monor ellen és a listavezető Goldenhusz ellen is eddigi egy meccsüket megnyerték. Ezekkel mi nem büszkélkedhetünk, szóval kétesélyes meccs volt.
A mostani meccsen azonban szinte minden úgy alakult, ahogy elterveztük, ahogy szerettük volna. Bár voltak fontos hiányzóink, tudtuk játszani a játékunkat. Mind a négy negyedet megnyertük. Végig vezettünk, sokszor 10 ponttal, de rendre vissza tudtak jönni. A mérkőzés csak a 3. negyed végén dőlt el. Ekkor veszélyesen 6 pontra megközelített ellenfelünk, 3 percig nem tudtunk kosarat dobni, míg ők 7-et dobtak. Azonban tudtuk újítani, a negyed végére újra 12 pont volt az előnyünk. A 4. negyed már parádésra sikerült 29:4 arányban győztünk.
Egyéni teljesítmények közül Tomit megint ki kell emelni, 30 pontig jutott! És sok pontot (38) sikerült dobni magas embereinknek (Levi, Andris, Zsolti, J.Ádám) belső posztokról is. Levit külön ki kell emelni, aki külső posztról is fontos pontokat szerzett. Végül, de nem utolsó sorban Gyuri jól forgatta a csapatot. A megbeszélt taktikák közül jól választott, egységes vélemény volt a nyújtásnál, hogy jó hangulata volt a meccsnek! 🙂
A győzelemmel visszavettük 4. helyünket a tabellán.
Még hosszú a szezon, de ez nagyon fontos volt! Hajrá Vác, hajrá VKB!
Beszámolót írta: Medgyasszay Péter, edző
Dobóstatisztika, jegyzőkönyv
A mérkőzés közvetítése a Silver YouTube csatornáján.