Parthus SE – Optofit VKB Vác : 47 – 73

Jó játékkal, a meccsre és a szezonra kitűzött részcélt teljesítve nyertük idei utolsó mérkőzésünket. Ezzel 4. helyezettek lettünk a 14 fős mezőnyben, a 3. legjobb dobott-kapott pontkülönbséget elérve.

A meccsre esélyesként mentünk, de ehhez a tabellán elfoglalt helyünk mellett az is kellett, hogy Máté és Csucsu is vállalta utolsó nap a részvételt, így meglett a megfelelő létszámunk a fiatal, futós csapat ellen. A meccsre nyugodtan mehettünk, mert az eredménytől függetlenül biztos 4. helyezettek voltunk. Volt viszont egy plusz cél, ami izgalmassá, nehézzé tette a meccset: kitűztük magunk elé, hogy ne kapjunk 52 pontnál többet, hogy a bajnokság legjobban védekező, legkevesebb pontot kapó teljesítménye a miénk legyen.

Az első negyed közepén (3:13) ezzel nem volt gond, de a negyed végén úgy tűnt, hogy ezt nem tudjuk majd hozni (17:24). Védekezést váltottunk, aminek egy gyilkos 3:15-ös 2. negyed lett az eredménye, a félidei eredmény alapján úgy tűnt jók leszünk (20:39). Ekkor ellenfelünk egy szokatlanul hosszú szünetre vonult vissza, és a 3. negyedben védekezést váltva a negyedet meg is nyerte 20-17 arányban. A negyed végeredménye alapján még volt matematikai esélyünk, hogy elérjük a célunkat (40:56). Az utolsó negyedre a támadásaink összeszedettebbek lettek, indulásból nem kaptunk pontot és küzdős, szép besegítő védekezéssel, 7-17 arányban megnyert negyeddel összességében 47 pontot kaptunk 🙂

A meccsen mindenki pozitív VAL-lal zárt. A pont-, és VAL erősen játszó Isti, Andris, Lőrinc hármas mellett Pogit, Mátét, Csucsut és Gyurit is ki kell emelni, akik rövidebb játékidő mellett, időarányosan magas VAL mutatót értek el. Remélem a sémáinkat mihamarabb ők is meg tudják tanulni, és hosszabb játékidővel lehet rájuk számítani. A meccs kosara Marcié volt, íme:

 

Gratulálok a csapatnak!

Beszámolót írta: Medgyasszay Péter, edző

 

 

Dobóstatisztika, jegyzőkönyv: https://megye.hunbasket.hu/budapest/merkozes/x2223/hun_bud_fb/1181159