Kisbojtár – Optofit VKB Vác : 39 – 50
Kötelező volt a győzelem, de a végeredmény nyugodtabb meccset mutat, mint amilyen valójában volt…
A Kisbojtár jóval mögöttünk áll, jobb a játékosszerkezetünk, de veszélyes ellenfél – mint mindenki ebben a bajnokságban… Idén nyertünk ellenük, most új fiatal játékosaik is voltak, új volt a szituáció…
A meccsen sajnos nem sikerült elkapni a fonalat. Két negyedet is meg tudott nyerni ellenfelünk. Hiába voltak meg a kidolgozott helyzeteink, hiába volt rengeteg labdaszerzésünk, szinte mindent kihagytunk. Ez feltüzelte ellenfelünket, és az így kevés pontos meccsen az utolsó percek kezdetével csak 4 pont volt az előnyünk. A végjátékba viszont mindenki extrán odatette magát. Minden labdáért nagyot harcoltunk. Most is sok kihagyott helyzetünk volt, de a lepattanókat megszereztük. Ellenfelünk fault-okkal próbálta lassítani a játékot, de ezek közül többet értékesítettünk. Majd az utolsó másodpercben egy kontrából tudtunk csak 10 pont fölé jutni.
Egyénileg nem emelnék ki senkit, de mindenki példásan küzdött – talán ez a túlzott akarás vezetett a sok hibához.
A lényeg, hogy nyertünk! Gratulálok a csapatnak!
Riválisaink se botlottak, továbbra is a 4. helyről várjuk a folytatást.
Hajrá Vác, hajrá VKB!
Beszámolót írta: Medgyasszay Péter, edző
Dobóstatisztika, jegyzőkönyv