Csepel-Bontó/B – Optofit VKB Vác : 49 – 71
Szombaton korán kellett keljünk, hogy utolsó bajnoki meccsünkre odaérjünk Csepelre, ami nem zökkentett ki, hoztuk a meccset, ezzel a 6. helyet. 🙂
A Bontó ugyan több hellyel mögöttünk áll, de előző meccsünket megnyerték. Van egy magasabb szinten játszó csapatunk is, ahonnan tudnak meríteni. Papírforma szerint esélyesek voltunk, de nem tudtuk igazából milyen kerettel fognak kiállni, ráadásul volt több fontos hiányzónk is…
A mérkőzés eleje a lassan szokásos menetrendet követte. Sok labdaszerzéssel, leindítással gyorsan majdnem 20 pontos előnyt alakítottunk ki. Aztán jött az előző meccsen is megtapasztalt hullámvölgy, a 3. negyed végére már csak 7 pont volt az előnyünk. Bár Gyuri már temette a meccset, most gyorsabban, simábban túljutottunk ezen a szakaszon, megtaláltuk a megfelelő pályán lévő ötöst, és a 4. negyed közepére, újra 20 pontos előnyünk lett, amit meg is tartottunk a végéig.
Egyéni teljesítmények közül elsőként Lőrincet és Andrist emelném ki, akik 39 és 35-ös VAL-al extrát játszottak! De saját átlaga fölött teljesített Matyi, Pogi, Marci, Zsolti és a hosszabb kihagyásból visszatérő Levi is.
A bajnokságban így a 6. helyen zártunk. Szinte teljesen új kerettel, mint tavaly, sok U19-es játékossal, építkező évnek szántuk az évet. Az össze nem szokás meg is látszott az őszi szezonban. A tavaszi szezonra azonban sikerült annyit fejlődni, összekovácsolódni, hogy majdnem azt a győzelem-vereség arányt hoztuk mint tavaly. Ráadásul volt 3 meccsünk, amit 4 pont különbséggel vesztettünk, azokon akár máshogy is alakulhatott volna a végeredmény. Az egész szezont tekintve a 4. legjobb dobott-kapott pont mutatót értük el.
Gratulálok a csapatnak! Látjuk, lesznek jövőre is változások, de remélem az idei év kellő alapot ad, hogy jövőre közelebb kerüljünk az NBII-es szint eléréséhez. Hajrá Vác, hajrá VKB!
Beszámolót írta: Medgyasszay Péter, edző
Jegyzőkönyv, dobóstatisztika: https://megye.hunbasket.hu/budapest/merkozes/x2324/hun_bud_fc/1846451