Szakosztályunk 300. nyilvántartásba vett játékosát köszöntöttük meg tegnap ajándékokkal és emléklappal.

Pásztorális Ádám az újonnan indult, formálódó U10-es csapatunkba jár. Az ajándékokat a csapat edzője Gubis György és szakosztályvezetőnk, Tóth Péter adták át. Az ajándékszatyorba a szerencsésnek járó egyéni ajándékok mellett helyt kapott nagyobb kiszerelésű csoki is, amit az egész szerencsés csapat együtt tudott elfogyasztani.

Büszkék vagyunk rá, hogy a 2020-as alakulásunk nyomán elértük ezt a számot. Ebből a 300 főből már nem mindenki aktív nálunk, de a 200 aktív játékossal így is a város egyik legnagyobb taglétszámú szakosztályává nőttük ki magunkat.

Hajrá VKB, hajrá Vác!