Idén 2023-11-29-én, az előző évvel azonos helyszínen, a Törökbálinti Sportcentrumban rendezték meg az Országos Diákolimpia 3×3-as bajnokságának Pest Megyei fordulóját. A mezőny megint erős volt, hiszen a nyílt kategóriában igazolt versenyzők szerepeltek, felvonultatva az NBI utánpótlásának sok játékosát.
A versenyen a tavalyi év után idén is részt vett a Váci Piarista Gimnázium is, egyedüli környékbeli csapatként. A csapatot olyan gimnazisták alkották, akik már Egyesületünk felnőtt csapatában is kerettagok, játszanak: Gulyás Botond, Keller Balázs, Margit Ádám, Molnár Lőrinc. A felkészülésre most nem tudtunk annyi időt szánni, mint tavaly, de ennek hiányát két újrázó játékosunk rutinja valamennyire kompenzálta. A fiúk 2/3 győzelemmel továbbjutottak a csoportkörből, és a kieséses szakaszban is könnyedén nyerték első meccsüket. Fej-fej melletti csatát vívtak az elődöntőbe jutásért, de a csapatkapitány, Lőrinc sérülése után elhúzott az ellenfél, megnyerték a meccset.
Gratulálok a fiúknak!
Bízom benne, hogy a váci, azon belül edzéseinknek helyet adó Piarista kosárélet egyre erősebb lesz. Egyre több tapasztalattal és rutinnal még előrébb is végzünk majd idővel a Diákolimpia rendezvényein.
Beszámolót írta: Medgyasszay Péter, edző